Legújabb videónkban a Gellért gyógyfürdőt repüljük körbe. Ezen a területen már II. András is alapított gyógyító kórházat és fürdőt, a török uralom idején pedig egy Acsik ilidzse nevű fürdő állt a mai intézmény helyén. Az épület Buda visszavétele után császári tulajdonba került. A fürdőt a népnyelv Sárosfürdőnek nevezte el a medencék fenekén leülepedett, a forrásvízzel feltörő finom szemcséjű forrásiszap miatt.

1894-ben a Ferenc József híd építésekor az épületet elbontották, helyére pedig egy modernebb létesítményt emeltek, amely a Gellért Hotel és Gyógyfürdő nevet kapta. Az elkészült intézmény európai nívójú ellátást biztosított a látogatók számára, a fürdőhöz ekkor harminc ágyas kórház is tartozott. A megnyitáskor szinte egyedülállónak számító inhaláló, pneumatikus, valamint infrakamra is rendelkezésre állt.

A luxuslétesítmény szolgáltatásait számos híres személyiség is igénybe vette: többek között itt töltötte nászútját Julianna holland királynő, de a látogatók között volt Richard Nixon amerikai elnök is. 1945-ben Budapest ostromát követően a fürdő épületében és berendezésében súlyos károk keletkeztek, amelyeket csak a 80-as években sikerült teljes egészében helyreállítani.