Szikrázó napsütésben, bámészkodók között, de problémamentesen szálltunk föl az egyébként fákkal övezett területen, hogy megvizsgáljuk madártávlatból a Vigadót, ezt a klasszicista és romantikus stílusban megépített gyönyörű épületet.
Egykor a pesti Vigadó helyén egy elegáns kávéház udvarában, citromfák árnyékában nézhette a Duna hajóforgalmát az úri közönség. A világ első sztereó követítése viszont már a Vigadó épületében történt. A farsangi íróbálon a Nemzeti Színházból a Vigadó közönsége fülkékben hallgatta a Hunyadi László dallamainak közvetítését. Talán nincs még egy épület a világon, ahol annyiszor lépett volna föl Liszt Ferenc, mint a Vigadóban. Egyik első itteni fellépését a helyszínen hallgatta meg ifjabb Alexandre Dumas, majd télen maga is a Vigadó vendége volt, amikor franciául szavalta Petőfi Sándor verseit. De megfordult itt Johannes Brahms, Camille Saint-Saëns, vagy éppen Claude Debussy is. A norvég sarkkutató Fridtof Nansen itt tartott előadást az északi-sarki felfedező útjáról.
Utolsó kommentek