A Sziklakápolnát madártávlatból meg tudtuk oldani egy füst alatt a Gellért-hegy déli lejtőjének felvételével. Szerencsére egyre jobb akkumulátorokat lehet kapni, így optimális esetben egy felszállási helyről több helyszínt is le tudunk fényképezni. Nem mindegy, mivel megy föl a szerkezet a levegőbe, az oktokopterrel való munkát ugyanis másodpercre pontosan meg kell tervezni, ki kell számolni. A forgatás menetébe nem férnek bele a rontások, az ismétlések.  Egyébként is egy olyan látvány, mint a Sziklatemplom, megérdemli a figyelmet. Ezen a helyen ugyanis, az itt feltörő hőforrásoknak köszönhetően állandó húsz fokos hőmérséklet uralkodik.

Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remeterend, a pálosok alapította Sziklakápolnába az ötvenes években ávósok törtek be, szerzeteseket elvitték, a bejáratot pedig vastag betonréteggel falazták be. A rendszerváltás óta a rend ismét visszaköltözött a helyre, időközben pedig Lengyelországban, Olaszországban, az Egyesült Államokban, az egykori jugoszláv utódállamokban és Svédországban is egyre több követője van az első magyarországi alapítású szerzetesrendnek.