A Szalajka-völgybe nem lehetett mindig csak úgy besétálni.

 A Palaviciniek idejében, például a területet kerítéssel zárták el a látogatók elől. A magashegységi jellegű völgy nevét egyébként a helybéliek fő megélhetése miatt a latin sal alcali után elnevezett hamuzsír égetéséről kapta.

 A völgyön keresztülfolyó, tisztavízű Szalajka-patakban már hosszú ideje vadon él a sebes pisztráng. A szaporítását már egy jó ideje nem bízzák a véletlenre. A patak medrét több helyen visszaduzzasztották, és mesterséges neveldéket alakítottak ki.

Csaknem száz éve folyik itt pisztráng tenyésztés és nagyon ritkán akad olyan kiránduló, aki ne kóstolná meg a helyben sült vagy füstölt ínycsiklandó halat egy kis mustár és ropogós, friss kenyér társaságában.

 A Szalajka-patak forrásai tipikus karsztforrások, ami annyit jelent, hogy vízjárásuk is szélsőséges. A hidegvizű Szalajka-forrás cseppkőbarlangból érkezik a felszínre. A Szikla-forrás pedig a vízzáró agyagpala és a mészkő határán, egy sziklahasadékból tör elő.

Ez a két forrás táplálja a Szalajka-patakot.

Vizükből a felszínre kerülés után az oldott széndioxid egy része elillan és a vízből kicsapódik a kalcium-karbonát.

A víz ezen a körülbelül tizenhét méter hosszú mésztufagát tizennyolc lépcsőből álló teraszán zúdul le. A vízpermet fehér fátyláról, vagy a fehér, csipke mintázatához hasonló mésztufáról kapta nevét a ma már sokszor kiszáradó Fátyol-vízesés.