Eger belvárosától északra egy pincészet minikilátójáról, a Nagy-Eged lábánál engedtük föl a drónt, hogy megmutassuk, hol is terem a híres egri bikavér. A képeken azt láthatják, hogy milyenek az optimálisabbnál is optimálisabb viszonyok felszálláskor. Óriási tér, nulla vezeték, nem zavarnak sehol a fák, bombasztikus műholdvétel és persze fantasztikus színek.

  A hagyomány úgy tartja, hogy az egriek nem csak a vár győzelmét, de leghíresebb vörös boruk nevét is Dobónak köszönhetik. Bár az egri bikavér keresztelő történetére több változatot is ismerünk a legismertebb az az, hogy amikor a török hadak Eger várát ostromolták, és a magyar vitézek már fáradni kezdtek, Dobó kapitány úgy döntött, életet tölt gyengülő fiaiba méghozzá vörösbor formájában, így megnyittatta boros pincéit. Az asszonyok és a lányok kupákban hordták a vörösbort a szomjas vitézeknek. Dobó jól gondolkozott, a vérvörös nedű a bika erejével töltötte meg harcosait a pogány törökök pedig csak úgy hulltak. Mivel a mieink ajka és szakálla vöröslött a bortól, a turbános támadók között hamar elterjedt a hír, hogy a magyarok vért isznak, mégpedig a bika vérét, ebből nyerik rettentő erejüket. 

 Egy másik legenda szerint az egri bikavér egy remete nevéhez kötődik. Egyszer régen az Eged nevű hegyen, Eger határában Szent Egyed remete a kegyetlen pogányok kezétől halt vértanúhalált. A szent vére a hegycsúcsról végigfojt a lejtőkön, ahol a szőlőt ültették: ettől terem ott máig is olyan tüzes vörös bor. Az pedig tény, hogy tényleg Eger fölé emelkedik a Nagy-Eged, oldalában pedig ötszázegy méteren van Magyarország legmagasabban fekvő szőlőtermő területe.

  A török főszereplésével ránk maradt legendák az egri bikavér esetében aligha igazak: Magyarországon ugyanis a török hódoltságig csak fehérbort termeltek, leginkább kadarkát, arról nem is beszélve, hogy a vörösbor készítésének technológiáját a török elől menekülő rácok hozták hazánkba.  

  De az egri borkészítés gyökerei sokkal régebbről indulnak. Alig néhány évszázaddal a honfoglalás után már szőlőültetvények hálózták be Eger lankáit. Az, hogy ez a varázslatos vörös és fehér ilyen régóta csordogál Eger környékén a riolittufának, a kavicsos agyagnak, a mészkőnek és a napsütéses órák számának köszönhető. Később pedig a városnak, ami saját szőlőkkel rendelkezett, amit a megművelésükre fizetett vincellérek szelídítettek borrá. 

  A legalább három vörösborszőlő-fajta háziasított borából készült bikavér eredete egyébként nem egyértelműen egri. Az elnevezés első írásos említése ugyanis Szekszárdhoz kapcsolódik. Ma már nem csak bikavérrel, de a híres vörös fehér testvérével, Egri csillaggal is kínálják sok más bor mellett a városba látogatót.